Idényételek Magyarországon

Mit hívunk szezonális gyümölcsnek és zöldségnek?

Napjainkban és nagyszüleink idejében sokan nem pontosan ugyanúgy értelmezik a szezonalitás fogalmát. Régen egyértelmű volt, hogy éppen, amit betakarítanak a földekről, majd árulnak a helyi piacon, akkor éppen azoknak van szezonja. Manapság viszont a hipermarketeknek köszönhetően kényelmesen levehetünk a polcról bármelyik évszakra jellemző gyümölcsöt és zöldséget, így akik rendszeresen csak ott vásárolnak, valószínűleg az lesz az általános, hogy szinte mindennek egész évben szezonja van.

Milyen szempontok miatt érdemes szezonális ételeket választani?

  • Elérhetőség:
    • A helyi piac nagyobb valószínűséggel bárki számára elérhető, és a szezonális ételeknek a kínálata igazán nagy a betakarítási időszak után
  • Menthetőség:
    • Ha netalántán véletlenül többet vettünk, mint amennyire éppen szükségünk van, akkor is könnyű megmenteni a vásárolt alapanyagot a kidobástól és ezzel az élelmiszerpazarlástól is. Ilyenkor két praktikus módszer létezik. Minden kis maradék részt felhasználhatunk egy másik recepthez, de ha éppen nem áll rendelkezésünkre olyan recept, amihez hasznos lenne, akkor a fagyasztó csodákra képes, és akkor is képesek lehetünk fogyasztani azokat, amikor éppen nincsen szezonjuk.
  • Támogatás:
    • Azzal, ha a termelői piacra kijárunk, és a helyi termelőktől vesszük meg kemény munkájuk gyümölcsét, azzal támogatjuk a helyi gazdálkodókat, a helyi gazdaságot, illetve segítjük a pénzmozgás országhatáron belül maradását.
  • Egészség:
    • Az idényételek abból kifolyólag, hogy nem sokkal a betakarítás után kezdik el árulni, így frissebbek, mint amit a hipermarketek polcain találhatunk, valamint lédúsabb, tehát tápanyagdúsabb is. Például a paradicsom nyáron friss, ízletes verziója kevés energiával előállítható akár a kiskertben, balkonon, ökológiai gazdálkodó földjén stb, viszont hipermarketekben egész évben találkozhatunk vele úgy, hogy kevésbé ízletes, sokkal több energiát igényel az előállítása, mivel csak mesterséges környezetben állítható elő.
    • Ha évszakonként másféle ételeket eszünk a szezonalitásnak köszönhetően, akkor ügyelünk a változatos táplálkozásra, ami az egészségünk előnyére válhat.
  • Környezettudatosság:
    • Egyfajta környezeti nevelésnek is felfogható ez a típusú vásárlási orientáltság. A rendszeres helyi termelőtől történő szezonális áru vásárlása eredményeként a vásárló egy idő után észreveheti az összefüggéseket az évszak és a fogyasztott termény árusítása között.
    • Ha helyi szezonális terméket vásárolunk, akkor mint említettük friss termékről lehet szó. Ez azt jelenti, hogy kevesebb szállítással, illetve előállítás során is kevesebb energiát kellett alkalmazni, tehát kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk.
    • Sokan nem gondolnak bele, de a polcokon sorakozó nyalánkságok mindegyike vagy fűtött és jól bevilágított üvegházakból, vagy messzi tájakról érkezik az áruházakba, félig még éretlen állapotban és agyonvegyszerezetten. Akármelyik verziót vesszük is, könnyű belátni, hogy az áruházi termékek sokkal nagyobb energiát igényelnek, serkentő vegyszerek kellenek ahhoz, hogy megteremjenek, és a környezetre nagyobb környezeti terheléssel jár. Az ilyen termékek támogatásával nő az ökológiai lábnyomunk. Természetesen vannak olyan áruk, amelyek kivételt élveznek, ugyanis vannak olyan termékek, amelyeknek a tárolódobozára rá van írva a származási helye, és ha magyar, akkor érdemesebb azt preferálni a boltban.
    • Ha nem törekszünk arra, hogy minden évszakban árusítható legyen az adott zöldség és gyümölcs, akkor a Föld erőforrásai egyenletesen eloszlanak.

Számos szakácskönyvi recept olyan hozzávalókat javasol, amelyek olyan alapanyagokból állnak, amelyek külföldről származnak, és felhasználásuk és támogatásuk nem szolgálna éppen előnyösen sem a hazai gazdaság, sem az egészségünk, sem pedig a környezet számára. Gyakran a külföldi lakosok számára sem hat pozitívan. Például több esetben is szörnyűséges körülmények között dolgoztatják az ottani munkásokat.  Vagy másik példaként a quinoát eredetileg Dél-Amerikában termesztik, és annyira megnőtt globális szinten az érdeklődés iránta, hogy a helyiek számára annyira megemelkedett a quinoa ára, hogy nem tudnak hozzáférni.

Szerencsénkre szinte mindegyik külföldi terméknek van olyan hazai szezonális párja, amivel kiváltható.

Külföldi termékekHazai vagy környezetbarát termékek, amire kiválthatók
kókuszolaj/pálmaolajrepce/napraforgó-/kukoricaolaj
kókusztejtej, tejszín, zabtej, mandulatej
nyírfacukorkristálycukor, méz, stevia, eritrit
chia maglenmag
kávé, tea, kakaó (csoki)Fair trade, UTZ, Rainforest Alliance, Soil Association stb. címkével ellátott kávé, tea, kakaó (csoki)  
quinoahajdina, köles, kukoricadara, zab, árpa, amarant  
kesudió, pisztáciadió, mandula, mogyoró, tökmag, napraforgómag, gesztenye
egzotikus gyümölcsökhazai szezonális gyümölcsök
A külföldi termékek kiváltására haza termékre

Milyen idényételekkel találkozhatunk évszakonként?

A hideg tél sem veheti el a kedvünket az egészséges étkezéstől. Ilyenkor a zord időben különösen jól eshetnek a szezonális zöldségekből készített krémlevesek.

Kelkáposzta
Forrás: Receptneked


Télen
ÚjhagymaRetek
FeketegyökérFodros kel
SpenótFejessaláta
KarfiolRukkola
BrokkoliKáposzta

Tavasszal elsősorban a zsenge, leveles zöldségek közül válogathatunk.

Tavaszi idényételek Magyarországon
Forrás: Vital Zone
Tavasszal
ÚjhagymaKaralábé
RebarbaraRetek
ÉdesköményFőzőtök
ZöldborsóFejessaláta
SpenótKelkáposzta
SóskaSzamóca
RukkolaBurgonya
MedvehagymaCseresznye
MadársalátaCukkini

Nyáron, hogy jobban elviselhessük a nagy hőséget, inkább könnyű és hűsítő zöldségek, gyümölcsök és fűszerek jelennek meg.

Nyári idényételek Magyarországon
Forrás: Gyógyszer nélkül
Nyáron
ÚjhagymaPóréhagyma
KorianderPetrezselyem
RebarbaraPatiszon
ÉdesköményParadicsom
ZöldborsóZöldpaprika
ZöldbabPadlizsán
VöröshagymaŐszibarack
UborkaMeggy
SzederMálna
SpenótLilahagyma
SpárgaKukorica
SóskaKörte
SárgarépaFekete áfonya
SárgadinnyeGörögdinnye
SárgabarackFőzőtök
RukkolaFokhagyma
RibiszkeSzamóca
AlmaCékla
EgresBurgonya
BorsmentaBatáta
ZöldbabCseresznye

Ősszel ugyan már kezdődik a természetben is az elmúlás időszaka, ám ennek ellenére még mindig több szezonális gyümölcs és zöldség kínálja magát tálcán.

Őszi idényételek Magyarországon
Forrás: 4.bp.blogspot.com
Ősszel
ZöldborsóParadicsom
ZöldbabZöldpaprika
ZellerŐszibarack
VöröshagymaNaspolya
UborkaMogyoró
TormaMandula
SzőlőKörte
SzilvaGesztenye
SütőtökBatáta
SpenótAlma
SóskaDió
BrokkoliBirsalma

Ennek ellenére léteznek olyan termékek, amelyeknek nincsen éppen betakarítási szezonja, de mivel könnyen eltárolhatók, így szezontól függetlenül reális az, hogy az év minden szakaszában találkozhatunk vele a piacokon, boltokban. Ilyen például a sárgarépa. Ezekkel azért jó tisztában lenni, mert ha tudatosan szeretnénk vásárolni, akkor tudunk úgy készülni, hogy bizonyos termékek bármikor megvehetők úgy, hogy érvényesek rá a szezonális termékek előnyei, illetve ugyanúgy magyar terméket támogathatunk.

Forrás:

https://www.gasztrohos.hu/

A bejegyzést írta: Fűrész Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.